Közös történet 1.

Amikor reggel elkezdett kivilágosodni szinte azonnal felkeltünk majdnem mindannyian, csupán egy páran maradtak még egy darabig az ágyban, páran pedig lementünk a lovakhoz, hogy lecsutakoljuk őket. Mikor mindenki lejött befejeztük a lovak felszerszámozását, majd csapatostul kivonultunk a főutcára. 

- Mit gondoltok, vajon van itt valahol egy bolt, ahol tudnánk ennivalót venni? - kérdezte valaki a sor elejéről.

Pár perc múlva sikerült megeggyeznünk abban, hogy páran elmegyünk egy gyors felfedezőtúrára a városban, hátha találunk egy boltot, amiben vehetünk némi ételt abból a pénzből amit még Kheirón adott nekünk. 

Rövidesen rá is találtunk egy kis boltra, ami jóeséllyel elrettentően barátságtalanul nézne ki, ha nem épp napfelkelte lett volna, ezáltal a felkelő nap sárgás vöröses fénye nem festene szinte mindent sokkal szebbé annak valós képénél. 

Beléptünket a boltba egy kis csilingelő hang tudatta az eladóval, akit legnagyobb meglepetésünkre nem találtunk sehol. Lassan elkezdtünk körbenézni odabent valami ételért kutatva. Elhaladva a kassza mellett, amin legalább egy miliméternyi por állt egymástól nem messze levő polcokon rátaláltunk azokra a dolgokra, amikért idejöttünk: volt ott víz, műzliszelet, különféle dobozolt és zacskózott péksütemények, amik bár nem voltak a legjobbak, és a csomagolásukon lévő porréteg sem volt valami bíztató, de a bolt ürességéhez képest szerencsésnek érezhettük magunkat, hogy találtunk valami ennivalót, amiből mindenki jól lakhat.

Táskánkat gyorsan telipakoltuk az ott talált dolgokkal és épp amikor megfordultam, hogy csatlakozzam a már kifelé induló társaimhoz megpillantottam a következő sor beláthatatlan része felé vezető vonszolásnyomot.

- Hé! Ezt nézzétek! - mondtam halkan a többieknek és ujjammal a vérnyomnak vélt csík felé mutattam. Halkan lépkedve közelebb mentem a sorhoz és benéztem. Egy hullához vezetett, akinek mintha állati karmolásnyomok lettek volna a nyakán. A férfi fehér munkás ruháját vér áztatta, épp hogy ki lehetett olvasni a bolt ( feltehetőleg ez volt a város eggyetlen boltja, hiszen a város neve állt rajta, amit a várostábláról nem nagyon lehetett leolvasni érkezésünkkor, így ésszerűnek tűnt, hogy a bolt ) logóján a felirat Harwelfield' s shop.

Egy pár pillanat múlva a sor sötét részéből morgást hallottunk és négykézláb lapítva közeledett felénk egy olyan lény, akit nem tudtam, hogy mindenki felismert - e, hiszen nem mitológiai szörnyeteg volt.  Én sem tudtam volna, ha a táborba érkezésem előtt nem néztem volna én is néhanapján olyan filmeket, amikben olykor vámpírok mellett vérfarkasok ne lettek volna. Bár minden filmben máshogy ábrázolják őket, tudtam, hogy vérfarkas.

Amint ez a gondolatmenet egy pillanat töredéke alatt végigfutott a fejemben egyszerre csak mindenki versenyt futott a bolt előtt lévő padig, ahonnan remegő kézzel gyorsan eloldoztam a lovamat és gyorsan nyeregbe ugrott mindenki. Vágtában indultunk neki a főutcán vissza a szálláshely előtt várakozókhoz.

Ahogy az óriási termetű vérfarkas kirontott a boltból kissé kifarolt a fordulástól, majd egy óriásít vonyítva ( mármint nem a fájdalomtól ) a lovaink vágtájához hasonló sebességgel utánunk indult. Pár másodperc múlva a minket üldöző farkas mögötti mellékutcákból fő üldözőnknél kisebb farkasok csatlakoztak üldözésünkhöz.

Hamarosan megpillantottuk a többieket is, akik amint meglátták a farkasokat vágtába fogták lovaikat, akik vissza sem akartak fogni a sebességből, hiszen ők sem akartak vérfarkas eledellé válni.

Ugyanarra indultunk kifelé a városból, amerről jöttünk és amikor elértük a várostáblát az erdei út mellett az egyik bozótból egy fura ruhába öltözött, lókoponyás, régies lámpásos egyén jött elő valami ősi nyelven kántálva, de olyan volt a hangja, mintha egyszerre többen lettek volna, de csak őt láttuk.

Ösztönösen a Félvér - tábor felé vettük az írányt, hiszen úgy véltük, hogy ha Thália fája megvéd minket a mitológiai szörnyektől, akkor vérfakasok esetében is meg tudja ezt tenni.

 

.oOo.

 

Menekülés közben teljesen elvesztettem az időérzékemet, amikor már a távolban láttuk Thália fáját úgy tűnt, mintha hónapokat vágtáztam volna egyhuzamban. Az az eggyetlen dolog nem engedte sem nekünk sem a lovainknak, hogy kidőljünk, hogy dűlt bennünk az adrenalin.

Amikor végre megérkezdtünk a táborba és megbizonyosodtunk arról, hogy a farkasok sem tudnak átjönni a Thália fája által nyújtott ( már megsérült ) védőrétegen, Kheirón jött oda hozzánk, aki valószínűleg meghallotta a vérfarkasok jellegzetes üvöltését. A Nagy házban elmondtunk neki és Mr. D - nek mindent.

Súgó Még nincs hozzászólás.