KÜLSŐ TULAJDONSÁGOK: Ana apai dédanyja indián családból származik, a többi felmenője azonban fehér amerikai betelepülő, így hát az ő bőre is egész világos árnyalatú, bár nyáron szépen lebarnul. A haja ébenfekete és természetesen hullámos, ő sosem egyenesíti vagy göndöríti magának, legfeljebb ha valamilyen jeles alkalomra kéne. A tartása egyenes, a járása szép, de nem szándékosan-mesterkélten nőies, sokkal inkább mondható átlagosnak. Az alakja karcsú, ő emellett egészen vékony alkatú lány, de sajnos nem igazán izmos, ami hátrányt jelent ebben a táborban. Az öltözködést tekintve nem igazán követi a divatot, csak abban, ami neki tetszik. Szereti az ingeket és a farmert, de az indián öltözködés stíluselemeit felelevenítő darabokat is. A kiegészítőkkel semleges a viszonya, boltokban nem vásárol magának, ellenben virágokból, tollakból, természetes alapanyagokból, ha úgy tartja kedve, szívesen készít. A természetesség híve, nem használ semmilyen sminket. Még vitaminokat sem szed, sőt, a gyógyszereket is megveti a maga részéről, nem érdekli, ha emiatt őrültnek hívják, vagy ráfogják, hogy lázas és azért beszél ilyen zöldségeket. Egyébként nagyon egészségtudatos lány, valamint jó az immunrendszere is, így hát ez a hóbortja nem árt sokat neki. Bár az arcán nem látszik, a hátán néha ki szoktak jönni apróbb pattanások, kiütések vagy miteszerek, de ezek csak akkor látszanak rajta, ha fürdőruhában vagy nyári topban van. Ezen kívül van egy kevés anyajegye, egy a homlokán a haja takarásában, néhány a hátán, egy a jobb alkarján, a bal könyökénél és a térdénél.

BELSŐ TULAJDONSÁGOK: Kedves lány, valamint nagyon szeretetteljes. Nem csak az embereket és a növényeket szereti, hanem az állatokat is, bár közülük leginkább a kisebbeket. Nagyon jól barátkozik, szívesen hoz fel új témákat, egy darabig, egy bizonyos idő után azonban – ha úgy érzi, hogy csak ő beszél vagy viszi előre a társalgást – elege lesz ebből és nem lendít tovább a beszélgetésen. Kicsit érzékenyebb lelkületű, ha valaki kellemetlen hangsúllyal vagy dühösen beszél hozzá, akkor megsértődik, ám kiengesztelni is könnyű. Nyíltan legalábbis mindenképpen megbocsát, de magában lehet, hogy kis időbe kerül ezt elrendeznie, azonban igyekszik rajta. Nem az a bosszúszomjas típus, megtanulta már, hogy abból mindig csak a baj származik. Mindemellett bátor is, ő mindig azt mondja, nincs fóbiája, hacsak az nem számít annak, hogy fél a fájdalomtól. Igen, ezt az egy dolgot nem viseli bátran. Ebből következik az, hogy nagyon, már-már túlzottan is óvatos. Ahhoz, hogy valami őrültséget kövessen el, vagy el kell hitetnie magával, hogy megússza valahogyan sérülés nélkül is, vagy egy hirtelen elhatározás – netalántán egy baráti löket – kell hozzá. Ezekből azonban ő nem szenved hiányt, nagyon nagy akaraterővel és határozottsággal rendelkezik – persze nem magától, ennek az évek során kellett kialakulnia nála – így hát nem hagyja, hogy legyőzze a félelme. Negatív tulajdonságai közé tartozik, hogy valamiért sokszor azt hiszi, nem kap elég figyelmet. Ezt ő nem szokta konkrétan kimondani, de sokszor – és még csak nem is érthetően - utalgat rá, ami egy idő elég idegesítő. Valamint kicsit lassú is a felfogása, sokszor csak késve vesz észre valamit. Ami a tanulást illeti, a gyakorlattal és tapasztalattal szerzett tudást előnyben részesíti, így sokkal könnyebben tanul. A diszlexiája ellenére szóról szóra is egészen jól megy neki, de a logikát nehezen látja át papíron, legfeljebb a valós helyzetben tudja meglelni. Időnként azonban még ott sem. Hajlamos az előítéletekre, de ha ezen rajtakapja magát, akkor igyekszik győzködni magát, vagy legalább megismerni azokat az embereket/lényeket, akikkel kapcsolatban előítélete alakult ki. Leginkább a mitológiai lényekkel viselkedik bizalmatlanul.

ELŐTÖRTÉNET:

TÁBOR ELŐTT: Ana, bár Démétér hozta világra őt ki tudja, hol, apját tekintve Paraguayból származik. Édesapja egy észak-amerikai nyaraláson volt, amikor összetalálkozott a lány anyjával. Kirándulni volt egy szép, mezőkkel és szántóföldekkel körülölelt erdőben, amikor elszakadt a kirándulócsoporttól, és majdnem lezuhant egy meredek szakadékban. Démétér, aki már egy ideje figyelte a férfit – ugyanis egyrészt termesztő volt és nem használt semmilyen vegyi anyagot, génmódosítást a munkájában, másrészt igen kellemes, határozott személyiséggel bírt – megmentette őt. Megismerkedtek és szerelembe estek egymással, a kapcsolat egy évig tartott. A nő alig kevesebb, mint egy hónappal az évfordulójuk előtt tűnt el, ám nagyon-nagyon hamar lerakta Anát az apja portáján. De nem a küszöbön, ahogy az esetleg szokás lehet, hanem a hátsókertben egy bokorba tette le a kisbabát, ahol az ágak szép kiságy-formájúra hajlottak. A hasára egy üzenetet tűzött az apának azzal a tartalommal, hogy ő valójában is az igazi Démétér, a lány pedig Ygary-től származik. A férfi talán el sem hitte volna, ha nem hasonlít olyannyira rá a kislány arca, és ha a szeme nem lenne olyan keveréke a barnának és a zöldnek, amilyent addig csak a volt szerelménél látott. Nem volt szíve otthagyni vagy árvaházba adni, így hát mit volt mit tenni, magához vette, nevet adott neki és felnevelte. Anának boldog gyerekkora volt otthon, édesapja határozottságra és szeretetre nevelte őt, valamint sokat foglalkozott vele. Amikor nagyobb lett, minden nap magával vitte egy kicsit a munkába, vagyis inkább a földekre, hogy megismertesse vele közelről a természetet. Egy dolgot azonban soha nem mondott el neki, mégpedig a pontos származását. Akárhányszor a lány az anyjáról kérdezte, mindig kitérő választ adott neki. A lány helyzete az iskolában nehezedett meg, amit már nagyon várt, azonban amikor odament, kiderült, hogy diszlexiás. Ez nagyon megnehezítette a tanulmányait, de a beilleszkedésben nem gátolta. Általános iskolás korában tanult határozottságot és kitartást, hiszen enélkül nem lett volna meg a négyes átlaga. Sőt, ami azt illeti, természetismeretből és később biológiából még az ötös is sikerült neki, mivel a tanára megértő volt és szóban feleltette legtöbbször, így mindig hibátlanul felelt. Azonban mindez nem fedte teljesen a valóságot az életében. A Köd nagy hatással van és volt az elméjére, így fel se fogta, hogy szörnyekkel van dolga, sokszor csak bűnözőket, esetleg egyszerű kellemetlen figurákat látott a felsőtagozatból. Szerencsére mindig sikerült kellőképpen megúsznia a dolgot, ugyanis amikor menekült, egy idő után az üldözői mindig beleakadtak a gazba vagy a kidőlt fákba, esetleg eléjük lógó nagy faágakba, amelyeket – a tudtán kívül – Ana hajlított oda. Az édesapja minden egyes ilyen eset után csak egyre jobban óvta és egyre inkább féltette. Sajnos nem tudta, hogyan mondhatná el a lányának ezt az egészet, így hát előkereste a levelet az íróasztal fiókjából. Kutatott egy kicsit és végül sikerült találkoznia Démétérrel. A találkozás viszonylag kellemes beszélgetéssel kezdődött, majd azzal ért véget, hogy Ygary kért tőle egy bizonyítékot, amitől a lányuk majd elhiszi a történéseket. Aznap délután, amikor Ana hazaért, az apja félrehívta őt beszélgetni és elmagyarázta neki a dolgokat. Megmutatta a levelet is, valamint – amikor a lány még mindig erősen idegenkedett az ötlettől és mondogatta, hogy bizony messze még az április elseje – megmutatta neki a bizonyítékot. Egy ajándék volt az anyjától, ami nem állt másból, mint egy csatból, amin egy igazi virág volt. A különlegessége abból állt, hogyha betette a hajába, leemelte a szeme elől a Ködöt és így megláthatta a valót, köztük az elrejtett jeleket is, amelyek szerte a világban az Olimposz lakói létezésére utalnak. Nagyon szomorú és zavart lett, sehogy sem akarta elismerni, hogy az ő anyja egy görög istennő. Ez a gondolata akkor változott meg végérvényesen, amikor a feje fölött egy búzakalász jelent meg, úgy lebegett fölötte, akár egy hologram. A probléma itt azzal volt, hogy nem tűnt el percek múltán sem. Sőt, úgy tűnt, mintha indulni akarna valahova. Ana apja, aki a nap folyamán értesült a Félvér táborról, szerencsére hamar megértette, mi lehet az – mégha ő nem is láthatta – így hát a lánynak azonnal csomagolni kellett. Alig tizenöt perccel később már a kocsiban ültek és hajtottak is a repülőtér felé, ahol sürgősen jegyet váltottak maguknak. Sajnos a pénzük csak a lány jegyére volt elég, a gép pedig hamarosan indult, így hát a lánynak tíz perc alatt kellett elbúcsúznia az apjától. Megígérte neki, hogy küld levelet amint odaér. Olyan gyorsan történt mindez, hogy szinte fel sem fogta gondolatban. Aggódott, hogy a jelet mások is megláthatják, azonban megnyugvására nem történt semmi, egészen az utolsó percekig. Akkor ugyanis szokásos sötét figurák jelentek meg a környéken, ám ő most annak látta őket, amik valójában voltak: szörnyeknek. Ijedtében sikított egyet, amire mindenki felé fordult, ő azonban apja határozott kérésére a repülőgép felé szaladt, a táskájával a vállán. A férfinek sikerült kiszúrnia a tömegben a számára csupa feketében, különös formájú táskával járó alakokat, így rájuk mutatva azt kiáltotta, „bűnözők!” A lány csak ennyit hallott, ugyanis a repülőgép ajtaja előtt álló hölgy megnézte a jegyét, bólintott egyet, majd amikor észrevette, hogy az alakok feléjük futnak, a lány után gyorsan bezárta az ajtót és bizonyára elszaladt. Ana egész repülőúton szinte csak sírt és sírt, azon rágódott magában, vajon hogy a fenében is lehet ez. Még akkor is alig sikerült megnyugodnia, amikor leszállították a repülőgépről a többi utassal egyetemben, azzal a szóval, hogy itt a cél, megérkeztek. A jel ezután egy forgalmas autóút leállósávjába vezette a lányt, ahol nyugodtan haladhatott, ám ő nagyon sietett. Egyszer aztán a jel megindult a pálya túloldala felé, nem törődve azzal, hogy az autók itt is száguldanak százzal. Végül azonban a lánynak sikerült átérnie úgy, hogy észrevett egy magasan az út felett áthajló fát, és átmászott rajta. Ezután a hologram egy erdőben vezette őt, kis szerencsével ugyan, mivel hárpiák szegődtek a nyomába. Egyszer azonban mindez véget ért, nem hallotta többé a mögüle jövő zajokat, átlépett egy kaput és onnantól a szeme elé tárult egy elképesztő és hihetetlen látvány. Rohant tovább lefelé a domboldalról, amin volt, és hamarosan bele is botlott – szó szerint – egy kentaurba.

TÁBORBAN: A történet nem volt ismeretlen számára, azonban még így is nehezen dolgozta fel. Azt kívánta, bár csak egyszerű, vagy ködön átlátó, vagy bármilyen ember lehetne, vagy ha más nem, legalább egy nimfa. De hogy félvér? Na még mit nem. A legnagyobb bajt számára az Olimposz lakóinak neve okozta – az Isten szó őszámára más jelentéssel bírt. Ő nem tudta, nem tudja és nem is akarja mind mai napig elfogadni „istenként” az itt lakó gyerekek szülőit, és ezt nem átall hangoztatni is, ha kell. Emiatt volt már egy pár összetűzése Mr. D-vel, amit – ha úgy érzi, megsértette – meg is bán, de a véleménye ettől még nem változik. Azonban most már kezd úgy lenni vele, hogy „rájuk hagyja” a dolgot és éli a maga életét itt, a táborban. Tanévre haza szokott menni, de új iskolába jár az idekerülése óta, hiszen a gimnáziumot is akkor kellett elkezdenie.

Galéria: 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.