Külső tulajdonságok: Átlagos magasságú, átlagos alkatú fiú. A haja szalmaszőke, de nyáron valamivel világosabb, mivel a nap állandóan kiszívja. Nem túl gyakori fodrászlátogató, de ettől függetlenül nem is igénytelen, igaz, a fésű az egyetlen eszköz, amit a haja beállításához használ. A bőre világos és tiszta, csak a hátán vannak kisebb pöttyök, amik főként nyaranta látszanak, hiszen a pólója remekül eltakarja ezeket. Átlagos csontozatú, de szerencsére nehezen törik el neki akárcsak a kisujja is – sok baleseti látogatást megúszott már ennek hála. Ruházatát tekintve csak minimális szinten igyekszik követni a divatot, éppen annyira, amennyire neki tetszik, és hogy beleolvadjon a környezetébe. Nem szereti a feltűnősködést, ennek ellenére sokszor igenis észrevehető. Könnyen felismerhető szinte mindig mélabús és töprengő ábrázatáról, valamint jellegzetes tartásáról, állandóan lehajtott fejéről, zsebre tett kezéről, és emiatt fölül kicsit begörnyedt hátáról. Csak ritkán látni kiegyenesedve, felemelt fejjel, vagy éppen mosolyogva, s ez társaságban még ritkább – mondhatni szinte meg se történt – eset.

 Belső tulajdonságok: Jérémié kifejezetten a félénk srácok csoportját gyarapítja. Maximálisan kerüli a társaságot, de ha már egyszer emberek közé kerül, akkor is elkülönül és egyedül van, ugyanis ő úgy jobban érzi magát. Nehezen beszél és szinte meg se szólal, sokan nem is tudják, ért-e egyáltalán angolul, vagy esetleg teljesen néma-e. Ha valami csoda folytán mégis kapcsolatot kell létesítenie valakivel, sokkal inkább fizikai gesztusokra, tekintetekre és testbeszédre támaszkodik, valóban nem szólal meg, ha nagyon nem muszáj. Ettől függetlenül persze jó megfigyelő, és mivel nem feltűnő – legalábbis az, hogy odafigyelne, semmiképpen sem – remekül ki tudja hallgatni más emberek beszélgetését. Innen tanul és ezekből tájékozódik a tábor és a világ eseményeiről. Van, aki ezt a maximális befelé fordulást nem tudja tolerálni és már-már kényszeríti arra, hogy szavakkal mondjon valamit, ő nem változtat egy könnyen magán. Jobb elfogadni, hogy ő ilyen. Persze azt sem mutatja ki, de bántja, amikor az emberek emiatt bunkón viselkednek vele.
Első pillantásra ezek mellett titokzatosnak tűnik. Későn fekszik és korán kel, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség között mondhatni napfelkeltéhez és napnyugtához van kötve a biológiai órája, telente pedig mindig sötétben kezdődik és ér véget számára egy nap. Amikor fölébred, első dolga kivezet a bungalójából, és ugyanígy csak miután már szinte minden féltestvére alszik tér vissza a lakóhelyére. Csak a hozzá nagyon közeli – konkrétan mellette fekvő és evő – lakótársai tudják, ki az apja, a többieknek jóformán még erről is alig-alig van fogalmuk. A képességeit sem használja feleslegesen, ez is sokak számára rejtély. Nap közben a tábor keretein belül el-elcsatangol, hol az erdőben jár, hol az edzőtéren, de megesik, hogy amikor a szálláshelye teljesen üres, napközben belopakodik lefeküdni fél-egy órára, hogy bepótolja az alváshiányát.  Edzésekre a nagy tömeggel együtt érkezik, a pálya szélén harcol, majd utolsóként megy el. Senki nem tudja, mennyivel maradt ott tovább, percekkel-e vagy órákkal. Az étkezés az egyetlen esemény, amelyre teljes pontossággal érkezik, és hajlandó leülni az emberekhez, de azt is csak az istenek – legfőképp az apja - tisztelete miatt, még a tábortüzet is a leghátsó sorokból figyeli. Soha nem ad elő.
Tehetsége lenne és meg is van, de mindinkább kreativitásban és fegyverhasználatban, mint zenében. Az énekhangja jó, és szívesen megtanulna valamin játszani, de ennyi, a tettek mezejére még nem lépett. Ennek ellenére például hatalmas képzelőerővel bír, szívesen rajzol és/vagy firkálgat, de ezeket sem igen mutogatja senkinek. Bár a diszlexiája miatt az anyanyelvén vagy angolul igen nehezére esik, hobbijaként – éppen ezért többnyire görög – keresztrejtvényt fejt, de ezt is csak a jó megfigyelők tudhatják.
Mint már említettem, igen jól áll fegyverhasználat terén, ez főleg annak is köszönhető, hogy mielőtt ide jött volna a táborba, versenyszerűen űzte az íjászat sportot, olimpiai ágazatban. Ide is elhozta az íját, bár annyira nem veszi hasznát, ugyanis itt a legtöbbet az ugyan kevésbé pontos, de ellenben sokkal gyorsabban kihúzható és eloldható történelmi íjakkal lőnek. Szeret sportolni, de a „fegyveres” sportokat leszámítva nemigen jó semmiben, tekintve, hogy borzalmas csapatjátékos. Néha feltűnik itt-ott a pályán – így van ez a zászlóvadászatban is – majd eltűnik újfent, és ismételten senki nem tudja, hova. Pedig csak rossz helyre állt, vagy néha még oda sem. Visszatérve kicsikét, egyik különlegessége – és ezt viszont nagyon jól használja – hogy balkezes, és ehhez a legtöbben nincsenek hozzászokva. Ez leginkább vívásban jelent előnyt, íjászatban csak bizonyos napszakokban – attól függ, a fényes égitest éppen melyik irányból süt.
S ha már itt tartunk, szereti a napot és a fényt, lévén apja – többek között – a Nap istene. Talán ehhez is kapcsolódik egyik képessége, melyet még nem fejlesztett ki teljesen, és többnyire csak ösztönszerűen használ. Ezen kívül jó megérzései vannak, de néha csalatkozik bennük. Így hát nem tudni, egyéb apjától örökölt képessége van-e még.

Előtörténet

Tábor előtt: Jérémie Kanadában látta meg a világot, egy fiatal francia hölgy, Marion Delacroix gyermekeként. A nőnek otthon volt a családja, Franciaországban, jól fizető munkát azonban Kanadában kapott, így hát rendszeresen ingázott a két ország – és egyben a két kontinens – között. Egy ilyen út után ismerkedett meg Apollónnal, aki egy jóképű és lebilincselő személyiségű férfi képében mutatkozott meg neki. Az utóbbit persze önmagától adta. A férfi érdeklődött a francia művészet és kultúra iránt, és nem utolsó sorban a fiatal és gyönyörű Marion után is. Körülbelül egy évnyi udvarlás után újfent össze is melegedett a nővel – ki ekkor már kezdett komoly tervekre gondolni. A hölgy elfelejtette bevenni a fogamzásgátló tablettát, így hát persze – véletlen pont akkor – teherbe is esett. Apollón szeretett volna leendő fiával vagy lányával maradni, és persze Marionnal is, de amikor beavatta a nőt a titkába, az hitetlenkedve és eléggé rosszul is fogadta a hírt. Főleg, mikor megtudta, a férfinek mennyi kapcsolata volt előtte, valamiért ezt is nehezen nyelte le, ki tudja miért. Magától szakított a párjával, és végleg Kanadába költözött. A családját is ritkán látogatta, és ez pláne rátett a kedélyére egy lapáttal.

Amikor Jérémie megszületett, megenyhült a szíve és igyekezett minél jobban nevelni a fiát, de nehezen kezelte hiperaktivitását és figyelemzavarát, valamint a később jelentkező diszlexiáját. A fiú sajnos rossz osztályba került – elsőre ráadásul egy rossz közösségű, de átlagosba – ahol a gyerekek folyton folyvást csúfolták a teljesítménye és a furcsa beszéde miatt. Mivel kiskorában az édesanyja olykor-olykor mégis hazalátogatott vele, és hozzá is inkább franciául beszélt, ezt tanulta meg első anyanyelveként, és sokszor keverte az angollal. Néhány szót még most is franciául ejt ki. Sajnos ez megalapozta zárkózottságát. Egy szerencséje volt, hogy az elsős tanárnője nagyon kedves hölgy volt, és szorgalmazta az édeasanyjánál az iskolaváltást. Ez egyszerre tett jót és rosszat is Jérémie számára. Jó volt, hogy végre kiszabadulhatott az osztályközösségéből – amely a későbbiekben sem javult -, de rossz volt, hogy el kellett szakadnia szerető tanárnőjétől. Az új osztályfőnöke és napközis tanára két nagyon szigorú nő volt, és nem is voltak vele annyira kedvesek, kezdetben még meg is ríkatták. Ekkor az otthonába menekült, és igen anyás lett. Édesanyja azonban nem tudott mindig pont úgy foglalkozni vele, ahogyan kellett vagy akart volna, ugyanis a fiú három éves kora körül újra találkozgatni kezdett annak apjával, melynek fényében Jérémié négyéves korában megszületett a kishúga, Lea is. Jérémié ekkortájt látta főleg az apját. Érezte, hogy a férfi különleges, de akkor még nem tudta magában szavakkal megfogalmazni, miért is van ez. De aztán Apollón – a fia és a lánya védelmének érdekében – ismét beszélni kezdett az anyjukkal a „különleges” ügyekről, és így a szörnyekről is. Marionnak ebből elege lett, újfent nem bírta jól kezelni a helyzeteket, és Jérémie elsős koráig ezúttal hazamenekült. A majdnem három éves francia környezet szintén nem tett jót a fiú angol nyelvi érzékének, és nagymamája gyors közeledése kissé megrémítette.

De térjünk is vissza az iskolába. Miután második helyén sem érezte jól magát, az anyukája újfent áthelyeztette, de ezúttal ismét csak az osztálya volt rossz. Sokan ismét kiutálták, páran pedig le is nézték iskolaváltásai miatt. Az új helyekre nehezen fogadták be. Nagyobb korában az őt ért furcsa támadások miatt (melyeket persze egy egyszeri ember másképp látott) már ki is rúgták őt a helyekről. Ő sokáig nem mert beszámolni otthon ezekről a dolgokról, ugyanis édesanyja nagyon rosszul kezelte a balhés helyzeteket, és ő így inkább a békére törekedett otthon. Egy idő után azonban félve az anyja elé állt, hogy őt az iskola előtt az utcán megragadta egy idegen férfi és el akarta ráncigálni magával valahova, s ennek az alaknak ráadásul csak egy szeme volt a homloka közepén. Nem is tudta pontosan hogy sikerült megmenekülnie, de mintha hirtelen sokkal fényesebben ragyogott volna a Nap, már már vakítóan. Otthon számításai ellenére édesanyja el is hitte neki ezeket a szavakat, és rögtön másik városba, ezúttal egy bentlakásos iskolába küldte tanulni. Ez az eset, hogy nem az történt végül, mint amire számított, furcsa módon – még ha végső soron jól is sült el – igencsak aláásta az önbizalmát. Ekkoriban már felső tagozatos volt, íjászkodni pedig a kollégiumban kezdett el, ahol indítottak ilyen szakkört.  Eredetileg ezzel az volt a célja, hogy a kevésbé kellemes dolgokról elterelje a gondolatait, azonban hamar kiderült, hogy roppant tehetsége van ehhez. Furcsán sok törődést kapott tesitanárai felől ekkor. Külön szakkörre íratták be, és hosszan edzették, de végül egy versenyen kishíján rossz vége lett a dolognak – az egyik edző szörnnyé változva rátámadt. Kizárólag jó reflexeinek köszönhette, hogy le tudta lőni, pedig a célzásra való koncentráltatásával megpróbálták őt lelassítani. Nem túl okosan.

Ezek után újra iskolát váltott, majd újra és újra. Tizenöt évesen lett végleg elege ebből, amikor gimnáziumba ment. Már komolyan kezdte sejteni, hogy itt valami nem stimmel körülötte. Élete egyik olyan ritka eseménye volt ez, amikor határozottan követelte édesanyjától a magyarázatot. Az végül hosszas, kínkeserves órák után – amikor Jérémie már a szobájában volt – jött be hozzá és adott választ neki.

Táborban: Elsőre nem hitte el a hallottakat. Ám sokadjára, és kiskorára visszaemlékezve végül megállapodott magában abban, hogy van benne valami. Nem akart eljönni a Félvér táborba, édesanyja sem szándékozott ide küldeni őt – megemlíteni is csak fogcsikorgatva tudta a helyet -, de azzal nem számoltak, hogy miután ráeszmélt a származására, félvér lévén sokkal erősebb szaga lett. A szörnyek azonnal meg is indultak a házuk felé. Anyja ekkor se szó, se beszéd, beültette őt és a 11 éves húgát a kocsiba, előbbit azonnal feldobta egy hamarosan induló repülőgépre – törzsutas lévén ebben jelentős előnye volt – és telefonált a nagyszülőknek, hogy percre pontosan menjenek érte a repülőpályára. Jérémie ekkor látta jó ideig utoljára a húgát. Az úton egy szó sem esett közöttük, a fiú megpróbálta feldolgozni a történteket és a hallottakat, de nagyon nehezen ment neki. Az út végén azonban az anyja beszélni kezdett. Mesélt az apjáról, a megismerkedésükről, arról, hogy neki is mennyire nehéz volt ez az egész, majd végül arról is, amit a táborról valamint a félvérek világáról tud.

Az út végén az autó szinte csak lelassított, amíg a fiú kiszállt belőle, utána száguldott is tovább a biztonsága érdekében. És Jérémie ott állt egyedül egy hátizsákkal Tália fája túloldalán. Amikor belépett a kapun, a szokásos feltűnést keltett, amit ilyenkor az újonnan érkezett félvérek szoktak, páran felé pislogtak odalentről, kíváncsiak voltak az új jövevényre, de persze senki nem ment oda hozzá. Végül csak leült a legnagyobb ház ajtaja elé, és ott futott össze Keirónnal. Hiába hallott róla és a görög mitológiai lényekről előzetesen, így is nagy sokként érte a dolog, napokig hitetlenkedve meresztgette a szemét, akárhányszor csak meglátta őt. A kentaur elintézte a szállását a Hermész bungalóban, de mire visszatért, Apollón már el is ismerte jelével legújabban érkezett fiát. Egy-két apollónos látta csak, a későbbiekben ők lettek azok, akik mellett helyet kapott alváskor és a menzán.
Egyébiránt nem sok érdekes dolog történt vele itt, sosem indult küldetésre, de szorgosan edzett. Még a táskájába belerejtette anno a szétszerelt olimpiai íját, de azóta nemigen használta, de már nagyon várja, hátha hasznát veszi egyszer. Többnyire hasonlóképp telnek a napjai, reggel felkel, elcsatangol, reggelihez visszatér, ismét elcsatangol, megjelenik edzésen és ebéden, majd újfent eltűnik, és csak a következő edzéseken látni újra. Néha még akkor sem, ha nem figyelnek rá, észrevehetetlen. Vacsoránál ismét engedi láttatni magát, majd a tábortűznél rendszerint helyet foglal leghátul. Ezek után nem tudni mit csinál sötétedés utánig. Naponta ugyanezt a forgatókönyvet ismételgeti, de sosem unja meg. Egy dátum van előtte, amit egyszerre félve és izgatottan vár, mégpedig az a nyár, amikor a húga is megérkezik a táborba, előzetes tervek szerint két év múlva, tizenöt évesen. Ezen kívül csak Karácsonykor és a húsvéti szünetben látogat haza, iskolaidőben is itt tanul.

Galéria:

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2016.06.26. 13:52 Murp Lova Neve:Virgine (Vírdzsín) Kora: 6 év  Neme: kanca Tulajdonosa: Jérémie Delacroix Külső tulajdonságok: Mérete: 165 cm Fajtája: Holsteini + sodrott Szine: Feketetarka Jegyek: Fejen rövid lámpás; nagyobb fekete foltok a nyakon, lábon törzsen és a szügyen (a fehér az alapszín) Belső tulajdonságok:Virgine olyan, mintha a gazdája képmása lenne: igen félénk természet, az idegenekkel szemben bizalmatlan. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy félős lenne, nem ijed meg minden ágreccsenéstől. Mint mondtam, nehezen fogad bizalmába embereket, éppen ezért anno megszelídíteni is nehéz volt. Inkább ő választja a gazdáját, mintsem a gazdája őt. Akit azonban ekként elismert, azt a lehető leghűségesebben követi egy életen át. Intelligens lény, hamar megtanulta érzékelni az emberei hanglejtések közötti különbségeket.